A roncs közelében

Innen már teljes rálátás van a hajó hátsó felére és pont úgy fest, mint a hajó hátsó fele. Szerencsére nem fúródott bele túlzottan a homokba, egész békésen és szemlátomást stabilan hever a semmi kellős közepén. Láthatólag egy egész termetes sziklában akadhatott meg, ami jelenleg is ott van némileg behajlítva az erős fémtest szélét. Elég masszívnak tűnik, hogy a nagy sebességgel érkező járművet megakassza és ezzel ketté is hasítsa.
A roncs bejárata itt nem maradt meg olyan szépen, mint az elején. Lényegében ajtó sincs, csak egy nagy hasadás, az első raktárak falai pedig valamivel beljebb kezdődnek. Ettől eltekintve, viszont egész ép, elképzelhetőnek tűnik innen kintről nézve, hogy a raktárhelyiségek nagy része sértetlen maradt.

Egyre erősebb a légmozgás, némelyik már kellemetlenül taszigálja odébb az embert, de lehet benne haladni és az orr elé helyezett könyökhajlat egész tűrhető megoldásnak tetszik, hogy meggátolja a homok belégzését. A látási viszonyok viszont egyre kellemetlenebbek, nem árt hunyorogni, legalább is teljesen nyitott szemmel már nem lehet meglenni. A közelben hallatszik és látszik is, ahogy az egyik fémes csillogású sziklába belecsap a villám, leginkább valamilyen felerősített statikus kisülésnek tűnik.
Viszont a cél már karnyújtásnyira van... mindjárt eléritek a roncs bejáratát, már csak másodpercek, méterek kérdése.
Ekkor szabályosan végigfodrozódik a lábatok előtt a homok, lövések. Egy férfi áll fegyverrel kezében közvetlenül a bejáratban. Pont ott, ahol nektek se ártana lassan bemenni.


A férfi idős, ám a jelen látási viszonyokban ez nem is feltétlenül feltűnő, ugyanis kimondottan jó kondiban van. Úgy áll ott a roncsban, mint akinek szent kötelessége megvédeni azt.
- Takarodjanak innen! Ez az én hajóm! - Üvölti bele a süvöltő szélbe, érces hangjával túlharsogva azt. Ha lenne lehetőségetek kicsit jobban szemügyre venni, észre is vehetnétek azt a fakó, eszelős szempárt, azt a görcsösséget, ahogy a fegyvert a vállához szorítja.
A vihar pedig egyre inkább tombol és titeket csak méterek választanak el a biztonságot adó fémkasznitól.

Azt hiszem elegem van a sivatagból, forróságból és viharból, bár nagy valószínűséggel azért viselem ennyire rosszul, mert egy szál pizsamában vagyok kénytelen egy ismeretlen bolygón rohanni a vihar elől az ismeretlenbe. Ha legalább a felszerelésem meglenne sokkal magabiztosabb és nyugodtabb lennék.
A papucscipő minden lépésnél egyre több homokot gyűjt magába, a vastagodó forró homokréteg lassítja a futást, de mivel Georgia nem szorul segítségre megfelelő tempóban tudok haladni.
Eleinte jó pár lépéssel előttem nyargalnak, csak a célhoz közeledve érem be, majd hagyom le őket egy-két lépéssel. Érzem a szúrást a tüdőmben, amiből biztosan tudom, hogy jutott homok oda is, hiába takartam az arcom, amennyire lehetett.
A hajó hátulja szerencsére épnek tűnik, már amennyire beszélhetünk épségről egy kettétépett hajótestnél.
Annyira elterelte a figyelmem a szomjúság, a sarkunkat nyaldosó vihar, a forró homok, és ezernyi benyomás, hogy későn eszmélek. Még szerencse, hogy a fickó nem ránk célzott, mert akkor halottak lennénk.
A sorozatlövés jellegzetes hangján tompít ugyan a vihar, de ahogy meghallom, kinyújtom a karom, hogy megakasszam a mögöttem érkező Georgiát, Klausban biztos vagyok, hogy megáll magától is.
Megtorpanok, kiegyenesedem, leengedem a karom az arcom elől, és hunyorogva próbálom kivenni a bejáratban álló férfit.
A felszólításra megköszörülöm a torkom, hogy meg tudjak szólalni, de a hangom már magabiztos, még ha kicsit reszelős is a szárazságtól.
- Tegye le a fegyvert! Simon Greymare vagyok a Titanic katonai egységének felderítője és navigátora! Nem akarjuk elvenni a hajót! Azért vagyunk itt, hogy mindenkit megkeressünk, és együtt induljunk haza. Csatlakozzon hozzánk, és a többiekhez, akik még a vezérlőben dolgoznak...
Habár roppant türelmetlen vagyok, ez sem a hangomból nem hallatszik, sem a tartásomon nem látszik. Szemből nekimenni öngyilkosság lenne, de ha rá tudjuk venni, hogy letegye a fegyvert, akkor már ártalmatlanná tudom tenni.

A férfi tekintete jár a három alak között, de végül megállapodik Simon-on, mikor realizálja, hogy ő beszél. Pár másodpercig pedig rezzenéstelen görcsösséggel szorítja a fegyvert, még akkor is, amikor Simon elhallgat. Végül pedig elkezd hátrálni.
- Jöjjenek! De amelyikük közel jön hozzám, azt lelövöm! - Üvölti bele a süvítő szélbe, majd meglepő fürgeséggel tűnik el a hajótestben, utat engedve a hármótoknak. Bizony nagyon is igyekszik megtartani azt a bizonyos távolságot, amiből még nem lehet kicsavarni a kezéből a fegyvert. Ha valaki próbálkozna, akkor bizony kész lőni, ujja a ravaszon van és elég eszelős a tekintete ahhoz, hogy ne akarjon vele kísérletezni az ember.

//Válaszok jöhetnek ide: https://anagykaland.hungarianforum.com/t23-kozponti-folyoso //